Barlai József
(1954. okt. 22. – 2005. okt. 27.)

Óföldeák község Polgármesterének emlékére

Márai Sándor így ír az élet értékéről :
„Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék van : nem ártani az embe - reknek.  Ha megkísérled – feltűnés és hiú szerep nélkül- segíteni az embereknek. Néha csak azzal, hogy nem hallgatod el az egyszerű igazságokat. Néha csak azzal, hogy nem mondod tovább, amit mások hazudnak. Néha csak azzal hogy nem mondasz igent, mikor mindenki kiabál: „Igen, igen !”. Egy életen át, következetesen, nem bele- egyezni abba, ami az emberek hazugsága, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag hangosan és mellvereget- ve tiltakozni ellene.  A halálos ágyon csak akkor pi- hensz nyugodtan, ha mindennap, minden öntudatod- dal, az igazságot szolgáltad.  Ennyi az élet értéke.”

Barlai József a Községi Közös Tanács Vb.  Szakigazgatási Szerve
alkalmazásában, Óföldeákon 1985. július 15 –től kirendeltség vezetőként, majd 1988. január 1-jétől, községi elöljáróként vett részt a település é- letében, államigazgatási és hatósági ügyeinek vitelében. Az első -1990. őszén megtartott demokratikus helyhatósági választáson - a község polgármesterévé választották a te-lepülés választópolgárai. Az ezt követő, négy évenként megtartott választásokon,mind- három alkalommal ismét Őt választották meg.
 

sample picture

   Sokat tett azért, hogy a község rendezett, tiszta képet mutasson, s az itt élők és az ide látogatók számára a „nyugalom szi- igetét” jelentse.
Minden tettével,cselekede- tével az óföldeáki emberek életének jobbításáért fára- dozott, idejét, energiáját nem kímélve.
Sokrétű elfoglaltsága mellett nem csak a település jelenét és jövőjét tartotta szem előtt, hanem a múlt örökségének ápolása is fontos volt számára.
Szívügyének tekintette a Návay család hagyatékának megőrzését, az erődtemplom régészeti feltárását, felújítását, és azt hogy a déli harangszó újra felverje a falu csendjét.
Tevékenységét tisztelet, őszinte bizalom, megbecsülés övezte. Mindig nyitott volt az idősek és fiatalok problémáira, s legjobb tudásával, bölcsességével segítette a hozzá forduló embereket.
Polgármesteri tisztségéről történő lemon - dásáig a község fennmaradásáért, fejlődéséért  küzdött.

Emberi magatartása példaképül szolgál.